Míg azon gondolkodtam, hogy mit is kell írni egy személyes élményről, hogy az másoknak is érdekes legyen – tehát mondjuk úgy, legyen értelme megírni és közben objektív képet is fessek az egészről - arra kellett rájönnöm, hogy ez szinte lehetetlen. Valószínű, hogy nem mindenkinek lesz érdekes, ami velem történt, tehát, aki úgy érzi nincs kedve szubjektív pillanatképeket olvasgatni, az térjen át egy másik cikkre. Akinek van, az meg képzelje el, hogy három kis fesztivál után, kissé kimerülten, de már azért 3 napnyi pihenéssel maga mögött, felül a vonatra és a kisvárosból újra megérkezik Budapestre, ahol az első 2-3 órát azzal tölti az agya, hogy processzál, infót szelektál, hív elő régebbi BKV-s kapcsolódási rendszereket emlékeiből, mindeközben tudatában van ezeknek a folyamatoknak és tudatosan is azzal foglalkozik, hogy dolgozza fel ezt az állapotot, s egyre sokkoltabb állapotban érzi magát. De végülis, 1 óra fülledt tömegközlekedési eszköz-„ride” (ejtsd: rájd) után megérkezik oda, ahol már tavaly is naaaaagyon jól érezte magát 6 napig, egyedül, kikapcsolódva a világtól/világból, gondok nélkül, időtlenségben. Ahol rájön az ember, hogy a tér és az idő két, egymástól teljesen elválasztható dolog. Csak a tér fizikailag kellemetlenebbé téttetik az idő által, míg az időt a tér nem teszi semmilyenné. Ezt nem biztos, hogy értem. De valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem. Ugyanabban a térben történő események csakis az idő által vannak leválasztva. És az egy időben történő dolgok is a tér által kerülnek egymástól szeparált helyzetbe. Milyen érdekes lenne, ha tudnánk ugrálni akár térben akár időben, akár mindkettőben. S választhatnánk, hogy épp azt szeretnénk, hogy minden ugyanott történjen meg velünk, egyszerre. Egyelőre csak annyit tudunk tenni, hogy ugyanott történik, de egymás után. S ennyi bőven elég a konyha-vagy fesztivál-filozófiából. Értelme nincsen úgysem.

Inkább az lesz most, hogy napokra bontom azt a 3 napi eseményt ami történt velem, azzal, hogy a napokat nem éjféltől veszem megkezdettnek, hanem ébredéstől. Ami azt jelenti, hogy pénteken érkeztem délután, aztán szombaton dél körül másztam ki a sátorból, majd a vasárnap reggel kezdődött 8-kor, és a mai nap el se kezdődött nagyon, mert nem volt alvás, de az a 2 óra ami éjjel megtörtént az mondjuk lehet egy választó elem.

ELSŐ NAP!

A Sziget első napja igazából nem is a Szigeten kezdődött. A fesztivál valójában elkezdődik még itthon a fejemben. Rá kell készülnöm, mert ha rossz döntéseket hozok, rosszul készülök fel, akkor tönkretehetem az ottlétemet. Itt főleg kényelmi és praktikai dolgokra gondolok, például, hogy melyik hátizsákot vigyem, milyen ruhát, stb., stb. Idén úgy láttam legegyszerűbbnek, ha nem cipelem a sátram, hanem, mivel csak 3 éjszakát kellett aludnom, vittem egy hálózsákot, meg meleg ruhát egy hátitáskában, és reméltem ráfutok jó lelkű ismerősökre, akik megengedik, hogy ezeket a sátrukban tároljam. Ez a második napon sikerült is. Az első éjszakán rábíztam magam a megérzéseimre, emberismeretemre és a szerencsémre. Ezt ezentúl is így fogom csinálni, mivel az egyik legszebb élményem így bontakozott ki. Milyen érdekes, hogy az emberek mindig boldogok szeretnének lenni, de általában nem engedik ezt meg maguknak. Különböző szabályokat gyártottunk, amik csak arra jók, hogy megkeserítsék, vagy éppen semlegessé, lagymataggá tegyék életünket. A Sziget fesztivál viszont arra jó, hogy teljes mértékben lerombolja, vagy legalábbis szintekkel csökkentse a morális falainkat, ezáltal egy nagyon is élvezhető szabadságérzést indukálva, amely sugárzik is az emberekből és elkezdik bevonzani egymást aszerint, hogy kinek mire, kire van szüksége. People should be more or less moral-less... J

A szigetet értelmesen gondolkodó emberek szervezhetik, ugyanis már első nap feltűnt, vannak pozitívirányú apró változtatások, melyek sokkal kényelmesebbé, élvezhetőbbé teszik a fesztiválozók életét. Például. Rájöttek arra, hogy inkább megéri normálisnak lenni, és beengedni az embereket saját étellel és vízzel, mint játszani a money-making machine-t és mindent tiltani. Idén csak üdítőt és alkoholt nem volt szabad bevinni, ami még érthető is. De a szendvicsedet nem dobatták el veled. Kár azonban, hogy már második éve nincs kint a Krishna-konyha. Így nekünk csóróknak az marad, hogy vagy nem eszünk sokat, vagy kérdőíveket töltünk ki egy kevés gyümölcsért cserébe, vagy önkéntes adomány ellenében ihatunk teát vagy kávét a zöld udvarban. Minden más 1,5 eurónál kezdődik. De a 1,5 eurós ajánlat se ér meg annyit.

Nem is húzom tovább, áttérek a MÁSODIK NAP-ra.

Délben kecmeregtem ki a sátorból, ahova nagyon kedves újdonsült francia barátom engedett be éjjel 3-kor, amikor kiderült, hogy a hálózsákomat sikeresen bezárattam a PRESS dobozba, és így nem volt mivel takaróznom az amúgy meglehetősen hideg éjjelen. Pedig úgy terveztem, hogy a Cöxpon sátorban alszom ki magam minden éjjel, jó zene és sok másik alvó ember között. De hálózsák híjján egy sokkal jobb változatot élvezhettem, felfújt matracon, takaró alatt, szélvédett, két embernyi fűtéssel ellátott sátorban. Mondani sem kell, hogy kipihentebben ébredtem mint utána a másik két éjjelen, mikor is a Cöxponban végeztem. Ott sem volt rossz, csak rövidebb alvásszakaszokkal és sokkal hangosabb körülmények közt teltek az éjszakák. De legalább nem kellett messzire menni kávéért vagy vécére. A szombati (második) nap hangpróbákkal kezdődött. Azt is nagyon szeretem, mert ki lehet előre találni, hogy mit lesz s mit nem érdemes megnézni aznap a nagyszínpadon. A legjobb élmény, amikor csupán a hangszerek alapján tényleg kitalálja az ember előre, hogy melyik együttesek érdekesebbbek, s melyek azok, amikről érdemes átmenni kisebb színpadokra. Szombaton például a Klaxons volt egy olyan együttes, amiről sikerült előre megállapítani, hogy jó zenét játszanak. Addig viszont volt néhány érdekes nappali élményem. Például dél és egy között sétáltam egyet, hogy a civil sátrak körül leüljek könyvet olvasni. Nagy meglepetésemre találtam egy napernyőt, alatta két babzsákkal, melyek teljesen hűvösben voltak. Annyira jól nézett ki, hogy már gyanús volt, hogy szabadok is ezek a helyek, de beleültem a napernyőhöz közelebb eső zsákba. S nem is akadályozott meg ebben a manőveremben senki. Pont mikor elkezdtem olvasni, megszólalt egy hang a hangszóróból, és meghívta az embereket a Bábel Caféhoz egy kötetlen besélgetésre Lovasi Andrással. Felnéztem és egy táblán azt írta előttem, hogy Bábel Café.. Na akkor már kezdett leesni, hogy valószínűleg a testemmel jelölöm épp a bejelentett esemény helyszínét. Mikor egy fiú odajött és azt mondta: „Szori, bát jú hev tu go, bikóz..” Már mondtam is, hogy igen, igen, tudom, pedig milyen hihetetlen élmény volt ilyen kényelmes és árnyékos helyet találni a Sziget legforgalmasabb pontján...A fiú erre annyit reagált, hogy legalább bemelegítettem Lovasinak a helyet. Milyen abszurd gesztus ez délben, 35 fokban. De Lovasi nem panaszkodott. Végülis ha én 36,5 fokon működök, akkor csak „szobahőmérsékletűre hevítettem a zsákot. Azt meg sem lehet érezni talán.

A Lovasival folytatott beszélgetés annyira nem volt érdekes, hogy idézzek belőle. Mondott dolgokat arról, hogy a magyar popipar mennyire lényegtelen és kicsi az európaihoz és főleg a világihoz képest, és hogy, ami pénzt meg lehet pályázni mostanában egy kezdő együttes által, az még egy alacsony költségvetésű film büdzséjénél is kevesebb. Valamint azt is elmondta, hogy az MR2 rádió se tesz sokat, mert ha van is zenei szerkesztő, annak még a playlist összeállítója sem tudja a koncepcióját. Szerintem Shuffle a művészneve a szerkesztőnek. Talán ezért nem volt túl nagy foganatja annak az emailemnek, amit az MR2-nek írtam fél éve, hogy próbálják már gyakrabban frissíteni a winampot, mert már fejből tudok olyan számokat, amelyeket nem szerettem volna tudni, pedig csak két hete hallgatom napi szinten a rádiójukat, de a számok gyakorisága alapján akár a sláger rádiót is hallgathattam volna. Az azért pozitív volt, hogy kaptam egy rövidke választ a levelemre, amiben az állt, hogy köszönik a véleményem s továbbítják az illetékeseknek. Csak hát a winamp shufflenek inkább bináris kódban kellett volna írnom. Na de majd legközelebb.

Ez után a második napom régi ismerősökkel való találkozásból, és új ismeretségek születéséből állt. Teljesen jó élmény volt az egész nap. Azzal együtt, hogy este 6-7 körül a tömegben elveszítettem mind az új, mind a régi ismerősöket, de sok jó kisegyüttest hallottam, fedeztem fel. És ez mindig nagyon megéri a Szigeten. Akárhol köt ki az ember, valami nagyon jót hallhat. Fél kettő lehetett, amikor a hálózsákom társaságában még táncoltam egyet a Cöxponban majd a sarokban letelepedtem, és 5 perccel később egz magyar punk marten’s bakancsát véltem a fejem mellett találni. Még időben, mert ébren volt a viselője és megkérhettem, hogy forduljon át úgy, h a fejünk egy oldalon legyen, mert akármilyen erősen állítja, hogy ő nem mozog alvás közben, a kockázata annak, hogy én meg arra ébredek majd, hogy beleállt az orromba az acélbetétje, túl nagy ahhoz, hogy beválllaljam. Tehát punkok társaságában aludtam végig ezt az éjszakát. S szerintem mozgott éjjel. Nem sokat, de azért váltott pózt legalább egyszer. Megfigyeltem.

A HARMADIK NAP elég korán kezdődött. Radioheadre ébredtem, s arra, hogy még mindig táncol 15 ember 80 másik között, akik szintén ébredeztek. Mert ilyenkor, vagyis 9-kor van takarítás a sátorban, és a jegyellenőrök is 8-kor indulnak hadjáratba, és szeretik ebben a sátorban kezdeni. Ez a legkönnyebb, mert mindenki mozdulatlan, és könnyű megnézegetni a karszalagokat.

Elmentem a haverok sátrához, miután megismerkedtem egy magyarul nem beszélő britt fiúval, aki egész éjjel a Cöxpon cipőmegőrzőjében dolgozott, és amúgy járt már Belgrádban és Újvidéken is. Mondta, hogy kellemesen csalódott Szerbiában. Igaz nem is tudott mire számítani, mert Angliába valóban kevés infó jut el Szerbiáról, azok is vagy elavultak már, vagy teljesen zavarosak. Így bármit el tudott volna képzelni, de mivel saját szemével akart meggyőződni a bármiről, teljesen elégedetten élte meg azt a pár napot. Mondta, hogy az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek és barátságosak voltak vele, és tetszett neki a belgrádi állatkert is. Mondtam is neki, hogy ne tetsszen neki az, mert a palicsi sokkal szebb. J Majd legközelebb megnézi. A haverokat felébresztettem, vagy mint mondták, már ébren voltak ők, csak még visszaaludtak egy kicsit. Aztán szép lassan megkezdtük a napot. Egy kis kávé, vagy tea, ízlés szerint, önkéntes adományért cserébe, tehát nem kellett 300 forintot fizetni a koffeines tejért, elég volt a 100 is. Ez egy jó dolog. Utána jött a fürdés a mosdó felett, ingyenesen, majd egy rakás sétálás olyan ismerőssel, akivel máskülönben nem töltenék ennyi időt, de egyedül volt, és rajtam kívül mást nem ismert, úgyhogy ezt a napot fel kellett áldoznom bébiszittelésre. Kábé fél 8-ig, mert akkor már elkezdődtek olyan koncertek, melyek számára is többet jelentettek annál, hogy egyedül van. Egyedül is fel merte őket vállalni, így végre én is oda mehettem ahova csak akartam, illetve ha nem akartam, bárki megkérdezése nélkül is arrébb mehettem. Én így szeretem a fesztiválokat. Szabadon. Így még több ismerőssel és új élménnyel is találkozom, mint amikor ketten vagy akár többen vagyunk összeragadva folyton. Nem mondom, időnként nagyon is jól esik az embernek, hogy nem önmagával kell, hogy megbeszélje az éppen zajló kellemes új élményt, de azért amikor kap pár napot egy évben, amikor azt csinál amit akar, akkor ennyi időre igazán megengedheti magának az egoizmust és a hedonizmust. Ez másokra is vonatkozik, és meg kell, hogy értsék, hogy nem a személyük ellen szól, ha a másik eltűnik a társaságukból, csak épp ahhoz volt kedve, hogy lelépjen, és legyen mindenki boldog, amiért felvállalta döntését, és végre teljesen szabadon és boldogan tölti el életének ezt a néhány napját, óráját. S ezzel egyidőben ő is örül, hogy mindenki más azt csinál szintén amit akar, s boldogok. Más boldogságának örülni egy nemes érzés.

Ebben az esti magányban történt az, hogy a délután, véletlenül megismert francia férfi által ajánlott Naive New Beaters 3 tagú elektrós együttest, a Faith NO More-t és a Boban Markovic Orkestar kollaborációját egy klezmer együttessel, mind sikerült a 9.30 és 11.00 közti időközbe beszorítani, úgy, hogy mindhármat pont addig élveztem, amíg élvezhető volt. Tehát, amint meguntam egy picit az egyiket, már mentem is tovább a következőre. Bobanékkal fejeztem. A nagy tömegbe érve eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt egész közel álltam a színpadhoz, és a 10-ik perc után elkezdtem felfedezni a tömegben a szabadkaiakat. Ahogy ez a gondolat átsuhant a fejemen felnéztem, és a jobb oldalamon ott táncolt egy szabadkai barátnőm. Ő is épp úgy megörült nekem mint én neki, hisz én egy koncerttársat találtam, ő pedig addig egy Bobanékra nem annyira bulizós barátjával unatkozott és meglátva engem tudta, hogy a koncertnek új szakasza kezdődik. Körülbelül 15 sornyit ugráltunk előre a következő két szám ideje alatt, a maradék négyet pedig már egy helyben táncoltuk végig, két angol srác segítségével, akik a koncert után kérdezték honnan jöttünk. Majd Szerbiát megemlítve láttuk, hogy nem mondtunk ezzel túl sokat, úgyhogy konkretizáltuk a szituációt azzal az infóval, hogy az együttes, amelyikre eddig ugráltak, ugyanabból az országból jött ahonnnan mi is. Erre annyit mondtak, hogy ez akkor már sokmindent megmagyaráz, és megkínáltak minket vodkás naranccsal. Az emberek szétszéledtek, a barátnővel elbúcsúztunk és mentünk tovább ki-ki saját célja felé. Én a sátor felé vettem az irányt, hogy összeszedjem a cuccaimat véglegesen, mert a kijárat és a Cöxpon a sziget másik végében volt.. A sátornál vettem észre, hogy anyukám épp pár perce írt sms-t, melyben először büszkén jelentette, hogy R-Go koncerten van, majd jött a második üzenet, hogy rövid volt, vagy unalmas, nem emlékszem már, és mennek is haza lassan. Azt is megtudtam, hogy tőle örököltem a furcsa nemzetek iránti vonzalmamat, látsd: szerb rézfúvósok és klezmer együttes együtt. Köszi anyu! Örülök, hogy szeretem az ilyesmit! A Cöxponirányába sétálva találkoztam még pár ismerőssel, két lánnyal, akiket nem ismertem eddig, de annyira sokkban voltak attól, hogy épp most ugrottak le egy fémlapról bungee kötéllel, hogy mindegy volt nekik kinek mesélik el, csak verbalizálják a történteket, és hát az én fülem erre a célra pont megfelelt, és a legviccesebb jelenet is ekkor esett meg: részeg ortodox zsidó fiatalok két mikrofonnal és egy szintetizátorral gyermeteg szintis hangokon eljátszott Macarenat énekeltek héberül, és egy rakás ember ugrált előttük, köztük Faith No More-os pólót viselő, hosszú hajú magyar fiúk is. Nagyon tetszett. De ezt már nem írtam meg anyukámnak, mert még aggódott volna a lelkiegészségemért J Lehet ez még neki is sok(k) lett volna. Én minden esetre jót nevettem. J

Az éjszakai alvásom Dj Palotai mixére történt, reggel 5-ig, mert akkorra beszéltük meg a találkát egy szabadkai lánnyal, és indultunk szépen lassan, megviselten a Keletibe. 5 perccel az induás előtt rámbukkant az a francia fiú, aki első éjjel adott nekem szállást. Épp a Cöxponba igyekezett, és megörült, hogy nem kell egyedül aludnia majd, de sajnos csak 1 cigit szívhatott el velem, és mennem kellett. Ő pedig egyedül ment tovább hálózsákjával. Valamikor szerdán ért haza, pedig elvileg ő is hétfőn indult el. De nem fejtette ki a levelében, hogy mi történt azzal a 2 nappal még e két időpont között. De ő is furcsán érezte magát mikor hazaért. Én meg belázasodtam. Mint tavaly is. A szigeten egyszerűen nem lehet elkerülni, hogy az ember mindenféle bacikat szedjen össze. Még úgy sem, ha az utolsó napon a kezébe nyomnak egy kis tubust, amiben alkoholos víz van, fúvókával ellátva, hogy bármikor, bárhol fertőtleníthesse a szigetlakó a kezeit. Csakhát, mire ezt a szert megkaptam, már szerintem több millió mikroorganizmust juttattam a szervezetembe, s bármilyen kedvesek voltak is a promó sátorban a fiúk, és 300 forint helyett ingyen ideadták azt a nedvet, már nem menthették meg az egészségem. De amúgy azt sem teljesen értem, hogy ha fertőtlenítem is a kezem, utána bármit megfogok, újra piszkos leszek. De igazuk van, mondjuk evés előtt egészen hasznos lehet egy kis instant alkohol a kézre.

Én meg jövőre tudom hogyan készülök fel a Szigetre. Két hónappal előbb megkezdem az edzést, ami napi 20 perc szökdécselésből, és 5 perc kemény ugrálásból fog állni, valamint napi szintű mezítlábas sétálgatásból, rohangálásból. Ez az a két fizikai dolog, ami ha nincs beedzve, komoly nehézségeket tud okozni egy ekkora fesztiválon vagy izomláz, vagy vízhólyagok formájában. Szerencsére idén 3,5 fesztivállal melegítettem a talpam, így semmilyen törés vagy hólyag nem keletkezett rajtam úgy mint például azokon a társaimon, akik csak utolsó napra jöttek ki, és egy koncert alatt hólyagokat növesztettek, viszont izomlázam első nap után volt. De a második nap végére el is múlt nagyjából.

A fesztivál utáni immunrendszerszétesésem viszont még mindig tart. Úgyhogy ezzel fekszek is vissza az ágyamba. Remélem csinál valaki nekem teát.